„Szóval így néz ki egy tárgyalóterem?”- teszi fel a kérdést Daniel Kaffee. Nem arról van szó, hogy a főszereplő kezdő jogász lenne, hanem arról, hogy mestere a peren kívüli egyezségkötéseknek. Habár éri őt kritika, hogy eszerint a kisebb ellenállást kedveli, Kaffee a baseball pályán úgy köt egyezséget, hogy mindeközben megmutatja, ehhez nem csak jól ápolt kapcsolatok, meggyőzőerő, s gyors lényeglátás szükséges, hanem magabiztos tudás és a jogi eljárás folyamatának pontos ismerete is.
A főszereplő elvállal egy olyan ügyet, melyet most először nem egyezséggel akar lezárni. Ekkor tudatosul benne, hogy a tárgyalóteremben egyéb készségeire is szüksége lesz, ha be akarja bizonyítani védencei ártatlanságát. Kiemelendő már a tárgyalásra való felkészülése is: tervez, csapatot szervez maga köré és delegál. Figyelemre méltó a tárgyalásokon tanúsított tudatos jelenléte, összpontosítása, gazdag mimikája és gesztusai, magabiztos hangereje, valamint a beszédében használt ismétlések, mint a nyomatékosítás eszközei. Kaffee az ügy résztvevőit gyorsan kiismeri, ehhez mérten alakítja kérdéseit, váltakozva használja a nyitott és zárt kérdéstípusokat, hol provokatívan, hol egyszerűen kérdez.
A film számomra azért (is) nagy kedvenc, mert azt mutatja meg, hogy „nagy különbség van a törvény betűje és a gyakorlat között”.
Ti láttátok? Mi a véleményetek a filmről, a főszereplőről?
