Az utóbbi napokban belefutottam néhány jogi álláshirdetésbe, s azt gondoltam, hogy megnézem ezeket részletesebben – de nem az álláskereső, hanem a tréner szemével. Feltűnt, hogy szinte kivétel nélkül minden hirdetésben szerepelt az elvárások között a jó vagy kiváló kommunikációs készség, magas szintű fogalmazási készség.

Egyetértek azzal, hogy egy jogász munkájában kikerülhetetlen a kommunikáció akár írásbeli, akár szóbeli formája: kommunikálni kell az ügyfelekkel, a kollégákkal, a vezetőkkel, különböző hatóságok munkatársaival.

Azon viszont elgondolkodtam, hogy mi lehet az előfeltevés, amikor a munkáltatók a kiváló kommunikációs készséget az elvárások között szerepeltetik.

Tegyük fel, hogy gyakornokoknak vagy ügyvédjelölteknek kínálnak állást. A munkáltatók ez esetben azt feltételezhetik, hogy az álláskereső a gimnáziumi és egyetemi évei alatt az általuk elvárt színvonalúra fejlesztette kommunikációs készségét. Tette ezt az álláskereső akként, hogy a gimnáziumban és az egyetemen az oktatásban résztvevő diákok magas létszáma és a frontális oktatás miatt nem jut elegendő idő egy-egy diáknak a kibontakozásra, a kommunikáció gyakorlására.

Ha tapasztalt ügyvédjelölteket vagy ügyvédeket céloznak az álláshirdetések, a feltételezés kiindulhat abból, hogy az álláskereső a munkatapasztalatai révén már elsajátította a szükséges kommunikációs készségeket. Ez jobb esetben valóban így történt, rossz esetben viszont félő, hogy az álláskereső rossz kommunikációs mintákat, sémákat tett magáévá, mely nem szolgálta sem a korábbi munkahelyét, sem az ügyfeleket – s ami a legfontosabb, önmagát sem.

A jogászoknak olyan gyakorlóterepet kínálok, melyhez hasonlón lehet, hogy korábban még nem tudták kipróbálni magukat, fejlődésük pedig egy támogató környezetben mehet végbe.

Fejlődés…nem az elvárások miatt, hanem önmagadért.