Általános kérdések

Milyen tréninget kínál a Jogában áll beszélni?

Jogi szakvizsga-felkészítő tréninget.

A tréningek személyesen vagy online valósulnak meg?

Online.

Hogyan épül fel a szakvizsga-felkészítő tréning?

Mikor indul a következő csoportos tréning?

Csoportos tréningek akkor indulhatnak, ha van legalább 2 fő, aki ugyanabból a modulból közel ugyanakkor (max. 7 nap eltéréssel) megy vizsgázni.

Mikor kell döntést hoznom azzal kapcsolatban, hogy szeretnék-e csatlakozni az egyéni vagy csoportos tréninghez?

A döntést meghozhatod az első konzultáción is, de legkésőbb az első konzultációt követő 48 órán belül várunk e-mailes visszajelzést a csatlakozással kapcsolatban. (A csoportos tréningek tervezése miatt kiemelten fontos, hogy tudjuk, hány résztvevővel számolhatunk s esetleg szükséges-e újabb csoportot indítani.)

Mennyi idő alatt lehet teljesíteni a vizsgát?

Ez több tényezőtől függ: a készülő egyedi körülményeitől (pl. otthonról vagy munka és/vagy gyermekek mellett kell-e tanulnia), illetve attól is, hogy mennyiben szükséges a rögzült tanulási technikáit átalakítani, és az új tanulási módszereket mennyi idő alatt sikerül elsajátítania. 
A Jogában áll beszélni 2021-ben átlagosan 10 hét alatt készített fel egy készülőt egy szakvizsga-modulra.
Tréningeket nem vállalunk 16 hétnél hosszabb felkészülési időre.
A rekorderek ennyi idő alatt teljesítették a modulokat: A modul – 4,5 hét; B modul – 6 hét; C modul – 4 hét.
Az alapító tréner, Kovács Flóra 2019-ben 3 hónap alatt teljesítette a jogi szakvizsgákat.

Mi a tematika?

Aktív részvételre és szóbeli kommunikációra építő tanulási technikák elsajátításán keresztül készül fel a vizsgázó az egyes szakvizsga-modulokra. A haladást egy 15-20 oldalas, napi beosztást tartalmazó terv segíti. A megszerzett tudást a készülő a visszatérő számonkérő alkalmakon ellenőrizheti, ahol visszajelzést kap a kommunikációjára, a válaszai felépítésére is.
A számonkéréseken a tanulónak elméleti kérdések mellett jogeseteket, vizsgákon előforduló gyakorlati példákat is meg kell oldania.

Milyen hosszú időt vesz igénybe összesen a felkészítő tréning?

Változó. A felkészítés 4 héttől 16 hétig tarthat, csoportos tréning esetén általában 10-12 hét, egyéni felkészülőnél ennél rövidebb is lehet.

Milyen gyakorisággal zajlanak a számonkérések?

Ez függ a megbeszélt felkészülési időszak hosszától. Rövidebb időszak esetén a számonkérések hetente, egyéb esetben 2 hetente zajlanak. Az egyéni tréningcsomagon (5db + szimuláció) belül további számonkérések kérhetőek, erről egyedileg egyeztetünk.

Tananyaggal is tudjátok segíteni a tanulást?

Igen: rendszerszintű ábrákkal, táblázatokkal segítjük az egyes témakörök gyorsabb átlátását.

Ha szeretnék jelentkezni, mi a következő lépés?

Kérlek töltsd ki a kérdőívet és jelentkezz az első, ingyenes konzultációs alkalomra.
https://forms.gle/tfSqBDC5CeopRzcSA

https://calendly.com/jogabanallbeszelni/elso-konzultacio-60-perc

Amennyiben az időpont előtt legalább 24 órával nem érkezik be a kérdőív, az időpont törlésre kerül.

Az első konzultációval kapcsolatos kérdések

Mi történik az első konzultáción?

Az első konzultáció egy beszélgetés, ahol az alábbi témaköröket járjuk körül:

Van-e előzetes teendőm az első konzuláció előtt?

Igen, kérlek töltsd ki az alábbi kérdőívet, ugyanis enélkül nem tudjuk megtartani a konzultációt: https://forms.gle/tfSqBDC5CeopRzcSA

Hol tudok jelentkezni az első konzultációra?

https://calendly.com/jogabanallbeszelni/elso-konzultacio-60-perc
A helyek mindig csak 30 nappal előre láthatóak.

Mennyibe kerül az első konzultáció?

Az első konzultáció ingyenes, itt rakjuk le ugyanis közösen az együttműködés alapjait, illetve természetesen úgy is dönthetünk, hogy nem kezdünk el együtt dolgozni.

Mi történik, ha nem tudok részt venni az első konzultáción?

Kérlek, hogy ezt mielőbb tudasd velünk az info@jogabanallbeszelni.hu e-mail címre írt üzenettel.

A gyakorlóórával kapcsolatos kérdések

Hogyan épül fel a gyakorlóóra?

A gyakorlóóra nem előadás, hanem a készülő aktivitására és gyakorlására építő alkalom, amelyen az ún. aktív tanulási módszereket sajátíthatja el a készülő, törvényi példák gyakorlása mentén.
A gyakorlóórát követően a készülő egy e-book-ot is kap, amelyben a tanulási módszerek vannak bemutatva, jogi példákon keresztül.
A gyakorlóóra célja: megtapasztalni, hogy rövid idő alatt is megtanulható egy tananyagrész, ha a tanuló halk olvasás helyett a beszédalapú tanulást választja.

Milyen hosszú ez az alkalom?

2 órás.

Kell-e tanulnom a gyakorlóórára?

Nem. A gyakorlóórát gyakorlásra szánjuk, annak nem célja egy anyagrész számonkérése sem.

Mit hozzak az alkalomra?

Amennyiben van mód, kérlek hozd el a modulodhoz kapcsolódó törvényeket. Amennyiben időhiány miatt ezt nem tudod beszerezni, úgy is megtartható az óra – a net.jogtar-on található törvények használhata mellett.

A tervvel kapcsolatos kérdések

Miről szól a terv?

A terv egy stratégiai utat mutat be, amely a felkészülés első napjától a szóbeli vizsga napjáig tart. 
A terv a teljes felkészülési időszakot felöleli, így minden nap vonatkozásában láthatod, hogy mi a napi tanulnivaló. 
A terv emellett – az igényekhez igazítottan – ismétlőnapokkal, pihenőnapokkal is számol és jelzi a számonkérések ajánlott napjait is. 
A tervben az adott modulhoz kapcsolódó mérföldköveket és tippeket is kapsz.

Egyéni tréningen veszek részt. Hogyan kapom meg a tervem?

A tervet a tervezésről szóló kérdőív kitöltését követően kapod meg, e-mailben.

A csoporttréningen résztvevők milyen tervet kapnak?

A csoporttréningen résztvevők csoporttervet kapnak, emiatt fontos, hogy az azonos modulból résztvevők közel azonos időpontban menjenek vizsgázni. A csoportos résztvevők együtt haladnak, ugyanis a számonkéréseken is közösen kell részt venniük, amelyeken ugyanabból az anyagrészből kapnak felváltva kérdéseket.
A csoportterv – természetéből adódóan – kevésbé tud egyéniesített lenni, mint egy egyéni felkészülő terve.

Mi történik, ha újratervezésre van szükség?

Történhetnek váratlan események, amelyek a terv felülvizsgálatát teszik szükségessé. Egy módosítással ingyenesen élhetnek a készülők a folyamatban még a folyamat kezdése előtt, a második módosításnál 60e Ft kerül felszámításra, amelyről külön számlát küldünk.

A számonkéréssel kapcsolatos kérdések

Mi történik egy számonkérő alkalmon?

A számonkérésekre kérdezz-felelek alapokon nyugvó gyakorlóterepként tekintünk, ahol a készülő számot adhat a megszerzett tudásáról, tét nélkül hibázhat, jogeseteket oldhat meg és építő visszajelzéseket kaphat. 
A számonkérő alkalmakat a tervben meghatározott anyagrészekhez igazítjuk, így a készülő azokból a témakörökből kap kérdéseket, amelyeket már a terv alapján átvett s megtanult. A későbbi számonkéréseken ismétlő kérdésekkel segítjük a korábbi részek szinten tartását.

Milyen hosszú egy számonkérő alkalom?

A számonkérő alkalmak 60 percesek.

Hol tartjuk a számonkérő alkalmat?

A calendly időpontfoglaló rendszerében tudod lefoglalni a következő számonkérő alkalmat, amin szeretnél részt venni. A rendszer küld Neked egy zoom linket, amire kattintva be tudsz lépni az órára.
Csoportos tréning esetén a résztvevők nem foglalnak külön időpontot, hanem rendszeres időközönként állandó időpontban találkozunk, szintén a zoom felületén. A résztvevők e-mailben kapják meg a zoom linket.

Miben más egy vizsgaszimuláció, mint egy számonkérő alkalom?

A vizsgaszimuláció egy speciális számonkérő alkalom, amire tipikusan a szóbeli vizsga napja előtti napokban kerül sor.
A vizsgázót itt vizsgabiztosi szerepben kérdezi a tréner, immáron nem egyes anyagrészekből, hanem a teljes anyagból. 
A szimuláció elején a résztvevő a bemutatkozását is elgyakorolhatja és sorrendet is választhat. 
Írásbelivel egybekötött vizsgamodul esetén ajánlott az írásbeli napja után és a szóbeli napja előtt megtartani a vizsgaszimulációt, ugyanis ekkor a készülő az írásbeli “megvédését” is elgyakorolhatja.

A írásbeli felkészítéssel kapcsolatos kérdések

Hogyan zajlik az írásbeli felkészítés?

Hány feladat kijavítását tartalmazza az írásbeli felkészítés?

3 feladat kijavítását. Ezen felüli jogeset kijavítása felár mellett kérhető.